Lakott hely a történelem előtti időktől: 1907-ben kőkori leleteket tártak fel a közelben, s egy kettős gyűrűvel védett földvár is állt itt, amit egyes vélekedések szerint a szlávok építettek a népvándorlás korában. A Kerekdombon végzett ásatás azonban az ott talált cseréptöredékek és cölöpnyomok alapján a vár Árpád-kori eredetére utal a korábbi vélekedésekkel szemben.
A település 3464 holdas területén egy időben mindig több földbirtokos osztozott. A falu a 12. századtól a Záh nemzetség birtoka volt. Az első írásos említés szerint 1281-ben Záh nembeli Tiborc a helységnek Szügy felé eső, Záhtelek nevű részét fia, István beleegyezésével vejének, Haraszti Simonnak adta.
A falu plébániája 1332-ben már fennállt. A pápai tizedjegyzék 1332-ben arról tudósít, hogy a falu János nevű papja 6 garast fizetett pápai tized címen.[2]
Károly király 1412-ben Marczaly Péter fiának Tamásnak adja Marcal mellett Halápot(ma:Cserháthaláp) is. 1444-ben Marczaly Albert Nógrád vármegye alispánja, 1493-ban Marczaly András és János a falu tulajdonosa. A 16. század közepén Marczaly Zsigmond és Pál osztozott a falu határán. Zsigmondnak 4 telke, 4 zsellére, 3 puszta telke volt, Pálnak 4 telke, 5 zsellére és 2 puszta telke.
16. századi török összeírásban 16 adózóval szerepel. 1633-34-ben ismét a behódolt falvak között szerepel 5 adóköteles házzal. 1661-ben 1 egész és 1/4 portaszámot, 1687-ben 3 egésztelkes jobbágyot jegyeznek fel a faluban: Sisa István, Sisa Tamás és Varga Albert. Sisa Istvánnak 4 a másik kettőnek 2-2 ökre volt. 1695-ben 6 zsellért számolnak össze a faluban.
Ekkor a község határának mintegy háromnegyedét a Varga, Sisa és Széles családok művelték a községi bíró Sisa György ispán volt.
Közigazgatásilag a faluhoz tartozott Söj puszta is, ahol a 18. század végétől a második világháborúig jelentős majorsági gazdálkodás folyt, valamint Százölkút (Százelkút) puszta ami arról híres, hogy itt adta föl a pusztán lakó juhász felesége Sisa Pista nevezetes betyárt az 1870-es években.
Ezt a tájat a palócok lakják, ide tartozik Nógrádmarcal község is. A marcali viselet egykor híres volt csodálatosan hímzett hajviseletéről az úgynevezett “Vrekocs”-ról és a díszesen hímzett ködmönről.
Legközelebb a csitári és az ilinyi viselethez áll mivel ezek a falvak a 14. század óta Marcal filiáji voltak.
A falu lakossága az 1960-as években még meghaladta a 900 főt, ami napjainkra 556 főre csökkentett. A falu infrastrukturális fejlettsége megfelelő, egészséges ivóvízellátás, szennyvízelvezetés, gázellátás, telefon megoldott.
